2. Fejezet - Reggel

*Lydia szemszöge*

Reggel mindent beborító füstszagra ébredtem. Köhögni kezdtem, majd fuldokolni. Odarohantam a szekrényhez és az első dolgot ami a kezem ügyébe akadt (az ünneplőblúzomat) a számhoz szorítottam.  Kirohantam a szobámból, le a lépcsőn, majd be a konyhába. A sütőből fekete füstgomoly és sárga lángnyelvek csapkodtak ki. Felsikkantottam és rohantam a poroltóért. Felkaptam és elvonszoltam a konyháig (kurva nehéz volt). Amint odaértem, kinyitottam a szelepet és már spriccelt is ki a fehér hab mindenhova. Amint elállt a tűz (és a poroltó) kimerülten roskadtam le a földre.

- Te jószagú Isten! Lydia mégis mit csináltál?! Miért borítja hó a konyhát?! És miért füstöl a sütő?!- rohant be anya egy szál kombinében a konyhába.

- Az nem hó hanem poroltó! És ÉN nem csináltam semmit! Kivéve azt, hogy elállítottam a tüzet és megmentettelek titeket! Amúgy szívesen.-kiáltottam és minden egyes ablakot kinyitottam a házban. Miután már úgy éreztem, hogy viszonylag kiszellőzött a lakás. Visszarohantam a szobámba. Ránéztem az órára és... úristen! Már negyed 8 volt. Elkezdtem kapkodva elintézni mindent. Felöltöztem, beágyaztam, elvégeztem a fürdőszobai teendőket, felkaptam a táskám és már rohantam is ki a házból.

- Sziasztok elmentem!- kiáltottam futás közbe anyuéknak akik a lehető legnagyobb lelki nyugalomban iszogatták a kávéjukat, mintha mi sem történt volna.

- Ja és hívjatok szerelőt kiáltottam még egyszer oda és még gyorsabban kezdtem el futni. Sokat bajlódtam a kulcsommal (majdnem bele is törtem a zárba) mire végre ki tudtam jutni. Akkor aztán futásnak eredtem. Épp csak pár métert szaladtam, amikor hirtelen nekimentem valakinek. Összekoccant a fejünk és mindketten hátraestünk, de én annyira megijedtem, hogy meg tudtam tartani az egyensúlyom. Ám az a másik illető viszont hátrabukott és ráesett a betonra, majd úgy elkezdett káromkodni, hogy még én is meghökkentem.

- Jézusom bocsánat! Nem akartam, véletlen volt! Nagyon megütötted magad?!- hadartam és megpróbáltam felsegíteni.

- Hát az attól függ, hogy drága-e a kórház.- mondta, majd élesen felszisszent miközben emeltem. Mikor felállt hátracsapta hollószínű haját és..úristen..ez az az új lány a suliból. Úgy tűnt ő is felismert engem, mert elmosolyodott és megszólalt.

- Héé, te voltál az a lány aki tegnap egész nap követett!- ...totál idióta vagyok....nem leszek nyomozó.

- ööö...Nem tudom miről beszélsz.- mondtam miközben az arcom a vörös különböző árnyalataiban tündökölt. Hirtelen a lány (kissé ijesztően) felröhögött.

- Nagyon szarul hazudsz!- mondta még mindig röhögés közben.- Na gyere te kis Sherlock és mond el, hogy mégis mi a tökért követtél egész nap?- mondta miközben a vállamra támaszkodott.

- Én csak..szóval nekem csak..kissé fura volt, hogy úgy cigizel, hogy nem vesznek észre a tanárok.- mondtam. Hirtelen Mo arckifejezése átalakult egy tömeggyilkosévá és mélyen a szemembe nézve kérdezte.

- De ugye nem köptél be a tanároknak?

- Nem dehogy is! Nem vagyok idióta!

- És az a kis ribanc se köpött be ugye?

- Melyik? Sam?

- Telefonkönyvnek nézel?! Az a barna hajú.- mondta kissé idegesen.

- Dehogy, ő nem is látta.

- Ajánlom is neki. Különben ráültetem a zázslórúdra.- itt már Mo megnyugodott. Én elnevettem magam a válaszán és mentünk tovább. Még jópár méterre voltunka z iskolától, amikor Mo megállt. Körbenézett, majd felnyitotta a táskáját, hogy láthassam a tartalmát.

- Ma nem cigit hoztam nyugtatónak- mondta vigyorogva, miközben az arcomat nézte, hogyan változik meg a Jack Daniels láttán.

- Na ennyi volt ne kukkold a piámat, úgysem kapsz! Bár..-mondta és végigmért- Rád férne.

Megráztam a fejem, mire ő csak vállat vont és battyogtunk is tovább. Pár perc múlva már bent is voltunk a suliban. Alice még mindig hiányzik. Köszöntem Taylor-nak és Laura-nak. Taylor visszaintegetett, míg Laura, csak végigmért és folytatta is tovább a beszélgetést. Kapja be! Még az óra kezdete előtt hívott anya, hogy a szerelő szerint felrobbant a sütő, én erről mit tudok. Mondtam neki, hogy a szerelő nem normális és letettem. Épp jókor ugyanis bejött Mr. Pool és el is kezdődött az első óra. Vagyis el kezdődött volna, ha az igazgatóhelyettes be nem rontott volna a terembe.

- Mo, gyere gyorsan történt valami anyukáddal!- mondta és intett neki, hogy jöjjön. Mo felpattant és mint egy őrült elkezdett kifelé rohanni az ajtón, miközben valamit motyogott. Csak egy mondatot tudtam kivenni a beszédéből: ,,Tudtam, hogy nem kellettek volna neki azok a tabletták.."

*Mo szemszöge*

Mindenki csak engem bámult de nem érdekelt. Csak anya érdekelt. Pontosan tudtam, hogy össze fog zuhanni, amikor apa elhagyja. Engem nem viselt meg. Vagyis, tudtam, hogy ez lesz, de mégis dühös voltam rá. De mindegy is. Egy hete találtam anyánál a tablettákat. Kidobtam őket, majd veszekedtünk egyet. Úgy tűnik megint szerzett be és természetesen be is vette! Ahogy futottam a folyosón csak dühöt éreztem. Na jó ez nem igaz. Aggódtam is. Anya miatt. Hirtelen egy nő kapta el a karom és szó nélkül egy kis szobába vezetett. Na jó, lehet, hogy beszélt, de ebben a pillanatban kurvára leszartam! A szobában egy rendőr várt.

- Hol van anya és mi történt vele?- mondtam amint beléptünk az ajtón.

- Most nem vihetlek anyádhoz. Előbb beszél..

- MI AZ HOGY NEM VIHET?! MAJD KÉSŐBB TRACSPARTIZOK ÖNNEL EGY ADAG VODKA MELLETT , DE MOST VIGYEN AZ ANYÁMHOZ!!!!- kiáltottam rá a rendőrre. Ő mélyen a szemembe nézett ezzel akarta mutatni, hogy ő feljebb áll mint én, de én olyan dühös voltam, hogy még a rendőr is megijedt az én villámokat szóró szememtől. 

- Látom bátor vagy. Hadd fejezzem magam ki világosabban. Anyádnál több zacskó tiltott szert találtunk. Így akár börtönbe is kerülhet. Előbb kihallgatlak aztán mehetsz anyádhoz. Hacsak addig le nem csukják.- mondta. Most tényleg megijedtem. Ha anyát lecsukják nem tudom mit fogok csinálni. A rendőr szájáról pedig nem akart eltűnni a gonosz vigyor.

#Lila

1. Fejezet - Az új lány

*Lydia szemszöge

Reggel az ébresztőórám fülsiketítő csörgésére ébredtem. Megpróbáltam leállítani, de akárhogy csapkodtam a tetejét nem maradt csöndben. Mit volt mit tenni. Egy határozott kézmozdulattal lecsaptam az éjjeliszekrényemről. De bármekkora csönd lett hirtelen és bármennyire is vonzott az ágy, nem feküdhettem vissza, mert hétköznap volt. Hétfő. Negyed hét. Felnyögtem. Marhára nem volt kedvem suliba menni. Dögfáradt voltam. Nem is csoda hisz Kim (a nővérem) és Jamie (a legjobb barátnője) tegnap este megünnepelték az érettségijüket. És az mit jelent? Azt hogy fullrészegen egy szál fehérneműbe kimennek az utcára, miközben a ,,Szállj el kismadár, és mond el, hogy merre jársz..."-ot éneklik. Na jó üvöltik. Megpróbáltam őket beráncigálni, de nem sikerült. De az est fénypontja az volt, hogy Beckin úr (a szomszédunk) kinézett az ablakon és kiordított, hogy mi ez a lárma. Erre Kim és Jamie elkezdtek felé integetni és invitálták, hogy jöjjön le hozzájuk inni. Beckin úr halkan mormogott valamit és vissza ment a szobájába. Na akkor lett elegem és pár taszítólökéssel beszállítottam a házunkba ezt a két részeg libát. Amikor az ajtót csuktam be észrevettem Beckin urat, amint az utcán bolyong, majd káromkodik egyet és visszamegy a házába. Ó szóval ő azt hitte, hogy a lányok komolyan gondolják. Őrület micsoda perverz vénemberek vannak manapság! Úgyhogy joggal voltam álmos. Valahogy elbotorkáltam a fürdőig. Hirtelen szembetaláltam magam Jamie-vel.

-Szia Ly, figyu,  Kim nem emlékszik semmire abból amit tegnap csináltunk, úgyhogy lécci ne is említsd neki. Köszipuszi.- mondta és továbbment. Őrület ez a csaj! Ugyanannyit ittak tegnap, de miközben Jamie tök jól van, ahhoz képest a nővéremnek részleges emlékezetkiesése van. Az egyszer biztos, hogy Jamie jól bírja a piát. Miután bejutottam a fürdőbe és elvégeztem az ott elvégzendő dolgokat, visszamentem a szobámba, felöltöztem, majd lementem a konyhába enni. Anya és apa még mindig azon a hülye 3. nászútjukon voltak Velencében. Ma jönnek haza. Kim és Jamie az asztalnál ült. Kim szinte teljesen kizárta a világot és a kakaóját kavargatta, Jamie pedig vidáman odaköszönt nekem. És újra.. Őrület ez a csaj! Még a reggelihez is túl fáradt voltam, úgyhogy felkaptam a táskám és elindultam az iskolába. Ekkor még minden teljesen hétköznapi volt.  Hétköznapian becsuktam magam után a kaput, hétköznapian beleléptem egy pocsolyába, hétköznapian összerezzentem, mert megugatott Mrs. Foster őrült kutyája és hétköznapian elsétáltam a suliba, miközben azon gondolkodtam miért ilyen rohadt hétköznapi minden. Na mindegy. Miután beértem a suliba (kemény 15 perc séta a házunktól) ledobtam magam a székemre és elkezdtem masszírozni a halántékom. Feltűnt, hogy Alice (a legjobb barátnőm) nem ugrik a nyakamba, úgyhogy megérdeklődtem Lisa-nál (egyik osztálytársam jóba van Aliceval) hogy mi van vele. Beteg. Ajvé! Úgy tűnik rossz napom van. Hirtelen észrevettem valamit. Vagyis inkább valakit. Egy ismeretlen csaj sétált be az osztályba...

* Mo szemszöge

Fú de rohadtul nincs kedvem ehhez az egészhez! Bár annak örülök, hogy az anyám kiszedett abból a sznobokkal teli iskolából, de annak nem, hogy beíratott egy másikba. Mondtam neki, hogy nem kell, el leszek itthon, de ő mégis beíratott. Bezzeg amikor Annie volt kicsi ő oda járhatott ahova akart. Na mindegy. Reggel miután anya kirángatott az ágyból (fogalma sincs, hogy kell felkelteni egy gyereket) felöltöztem (féltem, hogy még a ruhát is rám adja) meg minden lószart csináltam, majd elindultam abba a suliba. 

Eszembe jutott, hogy lógok, de anyám az első nap mindig betelefonál az igazgatóhoz, hogy: ,,Ugye ott van a lányom maguknál?" Mondtam már, hogy anyám egy idegbeteg állat? Mert az! Miután végre beértem abba a fostalicskába felmerült bennem egy kérdés: Mégis, hogy a rákomba találom meg az osztálytermet?!! Szerencsére jött a fogadóbizottság (egy vén szatyor aki azszem az igazgató) és elvitt a 11/A-ba. Becsöngettek.

*Lydia szemszöge

Marhára nem látszott rajta, hogy izgulna vagy ilyesmi, inkább csak ilyen flegmán állt az ajtóban. Még akkor is, amikor belépett Ms. Tara.

-Jó reggelt gyerekek! Remélem jól telt a hétvégétek. Hadd mutassam be új osztálytársatokat.- mondta, majd magához hívta a lányt.

- Hogy hívnak?- kérdezte. A csaj elmosolyodott, majd válaszolt.

- Mo

- Jó, de mi a teljes nevet?- puhatolózott Ms. Tara

- Mo- válaszolt újra a csaj.

- Vezetéknév?

- Anonym- mondta. Erre szinte mindenki elmosolyodott.

- Jól van, akkor Mo, mit szeretsz csinálni?- kérdezte Ms. Tara miközben beírta a naplóba új osztálytársunk nevét.

- Hát beszédet mondani azt tuti nem. Sőt állni se nagyon, úgyhogy, ha megengedi..- mondta Mo és ledobta magát egy szabad padra- Leülnék.

- Hát persze. Szóval gyerekek kezdjük az órát..- mondta Ms. Tara. Mindig is szerettem ,hisz olyan engedékeny volt, hogy az nem igaz. Másik tanár tuti addig dögönyözte volna Mo- t míg ki nem köpi a vezetéknevét. A nap többi részében megfigyeltem Mo-t. Nagyon egyik óra se érdekelte. Viszont a matek után amit Ms. Possible ( hírhedt tanár, simán pályázhatna A VILÁG LEGIDEGESÍTŐBB EMBERE címére)tartott, enyhén kifeküdt. Láttam, hogy utána elszív egy cigit. Meg föci után. És irodalom után. Meglepődtem, hogy a tanárok nem szúrták ki. Ebédnél egyedül ült, de nem zavarta. Amint végzett elment. Egész nap nem szólt senkihez. Ez kicsit meglepett. Amikor Sam (hírhedt ribi) volt új, neki a nap végére volt már legalább 2 pasija. Hát mindenki más. Szóval eddig ennyit tudok róla: a neve Mo, cigizik, flegma és nem ribanc. Ennyi. Szerencsére nem vette észre, hogy figyelem. Volt benne valami nagyon különleges. Remélem majd egyszer rájövök mi az.

*Mo szemszöge

Nem tudom ki volt az a csaj aki egész nap figyelt, de majd holnap megkérdezem tőle, hogy , ha csak nem magánnyomozó akkor miért csinálta!

Prológus

Lydia teljesen normális életet él. Vannak szülei, egy nővére, barátai... ám egy nap minden megváltozik. Új lány érkezik az osztályba. A neve Mo. Eleinte ő is csak egy egyszerű lánynak látszik, de kiderül, hogy ennél sokkal több. Mo megtestesíti minden emberi hibánkat, ami eleinte jónak tűnik, de szörnyű következményeket von maga után. A piálás, a cigarettázás, a drogozás, a bulizás, a költekezés és a legrosszabb... a szerelem. Lydiát akaratlanul is beszippantja ez a zűrös világ és ez egyre jobban tönkreteszi az életét. Rájön, hogy a rózsaszín felhős világ csak egy álca, de valójában nincs olyan, hogy tökéletes élet. Sötét titkokat tud meg szüleiről, nővéréről, barátairól és életében először szerelmes lesz... egy olyan fiúba aki éppen foglalt. Közben Mo? ... akaratlanul is tönkreteszi magát és Lydiát, aki minél többet tud meg Mo- ról, annál jobban vonzza az a zűrös világ aminek új barátnője a legnagyobb megtestesítője. De meddig lehet így elmenni? Mikor jön el az az esemény ami véget vet ennek a tébolyult életnek?

Olvasd a blogom és megtudod.

írta: #Lila